Régi esetek · Egyesült Államok · Régi eset

Kinross, 1953: két radarjel összeolvadt, és a vadászgép eltűnt a Felső-tó fölött

10 perc olvasás

1953. november 23-án este egy amerikai F-89-es vadászgép szállt fel Michiganből, hogy azonosítson egy ismeretlen repülőgépet a Felső-tó fölött. 18:55-kor a két radarjel összeolvadt, és a vadászgép kétfős személyzetével együtt nyomtalanul eltűnt. A légierő szerint a cél egy kanadai szállítógép volt, a kanadaiak ezt nem erősítették meg.

Mikor: 1953. november 23.
Hol: Kinross, Egyesült Államok
Kik látták: a calumeti és a Sault Ste. Marie-i radarállomás irányítói, köztük Douglas Stuart hadnagy. A gép személyzete Felix E. Moncla Jr. főhadnagy és Robert L. Wilson hadnagy volt.
Hivatalos álláspont: az amerikai légierő baleseti vizsgálata szerint a gép eltűnt, a cél a kanadai VC-912 jelű C-47 volt. Az RCAF nem talált nyomot elfogásra, a bizottság megállapításait nem hozták nyilvánosságra.

Egy hétfő este a Felső-tó fölött

1953 november 23-a hétfőre esett. A michigani Kinross légibázison a wisconsini Truax Field 433. vadászelfogó százada adott készültséget. A bázis saját személyzete ekkor lőgyakorlaton volt az arizonai Yumában.

Aznap délután a század egy másik F-89C-je lezuhant Madisonban, a Wingra-tó partján. John W. Schmidt főhadnagy és Glen E. Collins százados meghalt. A madisoni The Capital Times szerint a hatóságok hirtelen műszaki hibára gyanakodtak. A légierő chicagói tisztviselői szerint a típus repüléseit ennek ellenére sem függesztik fel.

Este Felix E. Moncla Jr. főhadnagy és Robert L. Wilson hadnagy volt készültségben. Moncla a louisianai Mansurában született, 27 éves volt, nős, két kisgyermek apja. Mielőtt a légierőhöz jelentkezett, orvostanhallgató volt a Louisianai Állami Egyetemen. A baleseti jelentés szerint 811 repült órája volt, ebből 121 az F-89-esen. A 22 éves Wilson, a radarkezelő, addig nagyjából 207 órát repült.

A Northrop F-89 Scorpion minden időben bevethető, kétszemélyes elfogó vadászgép volt. Az Open Skies Project összefoglalója szerint 1952-ben hat F-89 esett szét repülés közben, ezért szeptember 22-én az egész flottát leállították a szárnyak átépítéséig.

Harminchárom perc

18:17-kor a calumeti radarállomás (hívójele „Pillow”) egy repülőgépet észlelt a Felső-tó fölött. A földi irányító, Douglas Stuart hadnagy szerint a Kanadai Királyi Légierő (RCAF) VC-912 jelű C-47-esének vélték. Mivel azonban mintegy 48 kilométerre eltért a repülési tervben megadott útvonaltól, „ismeretlennek” minősítették.

Moncla és Wilson 18:22-kor szállt fel Kinrossból. A gépet először a Sault Ste. Marie-i radar („Naples”) irányította. A rádióvétel gyenge volt, és a személyzet megkérdezte, folytassa-e. Azt a választ kapta, hogy saját belátása szerint döntsön.

18:41-kor az elfogást a calumeti „Pillow” vette át. A gép ekkor mintegy 9100 méteren repült. 18:47-kor 2130 méterre (7000 láb) küldték le, a Felső-tó északi része fölé. 18:51-kor új irányt kapott. A célt balra előre, „11 óránál”, 16 kilométerre jelezték.

A jelentés szerint ezután a két radarjel összeolvadt a „Pillow” képernyőjén. A másik gép jele haladt tovább az eredeti útvonalán, az F-89-é eltűnt. A rádió- és radarkapcsolat 18:55-kor szakadt meg.

A 33 perc és ami utána jött. Ábra: Sky Glitch

Hová tűnt a gép?

A jelentés keresési összefoglalója szerint a kapcsolat az északi szélesség 48°00′, nyugati hosszúság 86°49′ pontnál szakadt meg. Az eltűnésről szóló üzenet ugyanerre a pontra 45°00′-et ír, ami a Michigan-tóra esne. Az irat egy másik helyén az áll, hogy a gép Kinrosstól mintegy 240 kilométerre északkeletre volt. A megadott koordináták viszont északnyugatra esnek. A korabeli madisoni lapok szerint a helyszín a Keweenaw-foktól mintegy 113 kilométerre, az ontariói parttól 64 kilométerre volt.

Az utolsó ismert pozíció, a radarállomások és a C-47 útvonalának két változata. Ábra: Sky Glitch, térképalap: Natural Earth

Az időjárás rossz volt. Indulásnál 1200 méteren volt a felhőalap, 13 kilométeres látótávolsággal. Az utolsó pozíció közelében a felhőzet 150 méterig ereszkedett, a látótávolság gyenge havazásban 1,6 kilométerre csökkent. A meteorológiai összefoglaló közepes vagy erős jegesedést jelzett a felhőkben.

A gépen nagyjából 1 óra 45 percre elegendő üzemanyag volt. A kéttagú személyzet mindkét tagjának egy-egy egyszemélyes gumicsónakja volt.

Az Open Skies Project összefoglalója szerint William Mingenbach hadnagy 19:15 körül szállt fel egy másik F-89-essel. 19:35 körül ő és a radarkezelője egy körülbelül ötmásodperces, mondat közepén félbeszakadó adást hallott. Úgy vélték, Moncla hangja volt. A gépükön nem volt behúzható hajtóműrács, ezért a várható jegesedés miatt csak körözniük engedték.

A kutatás november 24-től 28-ig tartott. Amerikai, kanadai, parti őrségi és polgári gépek mintegy 76 700 négyzetkilométert vizsgáltak át. A havazás és a jegesedés akadályozta a munkát, szárazföldi kutatásra a hó miatt nem volt lehetőség. Két hihetőnek tartott bejelentést is ellenőriztek, eredmény nélkül.

1954 májusában a kutatást egy ontariói, Limer környéki bejelentés miatt újranyitották. Egy helybéli azon az estén alacsonyan repülő gépet látott, de később azt mondta, talán rosszul emlékszik az időpontra. A kutatást május 23-án lezárták.

Egy család kérdései

A louisianai The Town Talk 2003-ban, az eset 50. évfordulóján felkereste Moncla családját. A cikk szerint a légierő nagyjából egy hónappal az eltűnés után halottnak nyilvánította mindkét tisztet, megemlékezést nem tartottak. Moncla özvegye egy amerikai zászlót kapott.

Moncla nővére, Leoni M. Shannon szerint a család soha nem kapott egyenes választ. Az anyjuk „sosem lett a régi”. Egy unokatestvér úgy emlékezett, hogy Moncla utolsó rádióüzenete így szólt: „Megyek, megnézem közelebbről.” Ez a mondat egyetlen nyilvános iratban sem szerepel.

Moncla emlékköve a louisianai Moreauville-ben áll. A felirat szerint egy UFO elfogása közben tűnt el a kanadai határ fölött.

A kanadai szállítógép

A baleseti jelentés szerint az elfogott gép az RCAF VC-912 jelű Dakotája (C-47) volt. Winnipegből tartott Sudburybe, nyugatról keletre szelte át a Felső-tó északi részét, 2130 méter magasan.

A madisoni Wisconsin State Journal már november 24-én megírta, hogy a vadászgép egy kanadai C-47-es közelében tűnt el a radarról, amely 48 kilométerre letért az útvonaláról. Harry W. Shoup alezredes, a Truax parancsnoka szerint a vadászgép utolérhette a lassabb szállítógépet. Elkanyarodhatott, hogy elkerülje az ütközést, és közben átesés után dugóhúzóba kerülhetett. Szerinte a két tiszt nem élhette túl az éjszakát a jeges vízben.

Az RCAF később több levélben is válaszolt érdeklődőknek. Egy 1961-es levél szerint a kanadai iratokban nincs nyoma olyan incidensnek, amelyben RCAF-gép érintett lett volna a Felső-tó térségében. Egy másik levélben azt írták, hogy semmilyen információt nem találtak egy RCAF C-47 elfogásáról. Hozzátették, hogy már a C-47 kanadai repülési terve is valószínűtlenné teszi az ilyen elfogást.

Gerald Fosberg 2004-ben azt írta Gord Heath kanadai kutatónak, hogy ő vezette a C-47-est a rockcliffe-i 412. századnál. Fosberg szerint éjszaka repültek, 2100–2700 méteren, egy összefüggő felhőréteg fölött. Sault Ste. Marie közelében egy földi állomás megkérdezte, láttak-e egy másik gép fényeit. Nemmel válaszoltak. Később Kinrossból is felhívták, és ott is azt mondta, hogy semmit sem láttak.

Fosberg szerint a gépe egyenesen Fort Williamből Sault Ste. Marie-ba repült, és nem tért le az útvonaláról. Ez eltér a jelentésben szereplő Winnipeg–Sudbury útvonaltól, és messze esik az F-89 utolsó ismert pozíciójától is.

Egy további részlet 1968-ból való. Az ontariói Sault Daily Star akkor azt írta, hogy saját korábbi anyagai szerint az „UFO-riasztást” előre egyeztették az RCAF-fel. Ugyanez a cikk azt is közölte, hogy a kanadai C-47 személyzete semmit sem látott az amerikai vadászgépből. Hogy a riasztás gyakorlat volt-e, más forrás nem erősíti meg.

Hogyan lett belőle UFO-történet?

Az eset Donald Keyhoe nyugalmazott tengerészgyalogos őrnagy 1955-ös könyvével, a The Flying Saucer Conspiracyvel lett széles körben ismert. Keyhoe szerint a Truax Field hivatalos közleményt adott ki az Associated Press hírügynökségnek. Eszerint a radar addig követte a gépet, amíg az „egybe nem olvadt egy objektummal” 113 kilométerre a Keweenaw-foktól. Keyhoe azt írja, hogy a közlemény a Chicago Tribune korai kiadásában jelent meg. Szerinte a légierő központja ezután visszavonta, és azt mondta, hogy a radarkezelők rosszul olvasták le a képernyőt.

Keyhoe változata több ponton eltér a jelentéstől. Nála a cél a Soo-zsilipek fölött jelent meg, és a vadászgép 800 km/h-nál gyorsabban üldözte. Az összeolvadás után pedig a közös jel gyorsan eltűnt a képernyőről. A jelentés szerint viszont a cél tovább haladt az eredeti útvonalán. Az Open Skies Project szerint a Soo-zsilipek sem a hivatalos iratokban, sem az 1953-as újságokban nem szerepelnek.

Két történet ugyanarról az estéről. Ábra: Sky Glitch

Keyhoe 1967-ben a True magazinban, a Nemzeti Légi Jelenségkutató Bizottság (NICAP) vezetőjeként tért vissza az esetre. Ekkor már azt írta, hogy a vadászgép 257 kilométeren át követte a célt, és kétnapos kutatás sem talált semmit. A jelentés szerint viszont öt napig kerestek. Keyhoe szerint a kanadai légierő levélben közölte a NICAP-pal, hogy nem volt kanadai gép a térségben. A tárgyat „határozottan idegen űrjárműnek” nevezte.

Willy Smith a NICAP-nak írt elemzésében Loren E. Gross UFO-történeti sorozatára hivatkozik. Gross szerint a pilóta magasságváltoztatást kért, majd kelet-északkelet felé fordulva „rábukott az ismeretlenre”. Smith szerint az esetet „azonosítatlannak” kellene minősíteni.

Roncs, amely nem az övé

1968 október 29-én két ásványkutató egy repülőgép farokrészének darabját találta az ontariói parton, a Cozens-öböl és az Alona-öböl környékén. Az ontariói tartományi rendőrség szerint katonai gépből származott. J. H. Parker őrnagy, a közben Kincheloe-ra átnevezett kinrossi légibázis tisztje szerint nagy teljesítményű katonai sugárhajtású géphez tartozott. A Sault Daily Star már a második cikkében azt írta, hogy a darab hét eltűnt gép bármelyikéből származhat, és az F-89-hez kötése valószínűtlen.

Gord Heath később utánajárt a leletnek. A kanadai közlekedési minisztériumnak (Transport Canada) nincs róla nyilvántartása, és a védelmi minisztériumhoz benyújtott adatigénylés sem talált róla iratot. A darab ma ismeretlen helyen van.

2006 szeptemberében egy magát Great Lakes Dive Companynak nevező csoport azt állította, hogy szonárral megtalálta az F-89-et a tó fenekén, mellette egy fémkoronggal. Az állítást James Carrion, a MUFON (Mutual UFO Network) UFO-kutató szervezet akkori vezetője ellenőrizte. Ilyen nevű cég nem volt bejegyezve Michiganben, a Nagy-tavak mentőcégei nem hallottak róla, az eredeti levélhez csatolt AP-hírt pedig soha nem közölték. Brendon Baillod roncskutató szintén nem talált nyomot a cégre. A honlap hamarosan eltűnt, az állítást ma kitalációnak tartják.

Józan magyarázat

Ami biztos

1953 november 23-án 18:22-kor egy F-89C (51-5853A) felszállt Kinrossból, hogy azonosítson egy ismeretlen célt a Felső-tó fölött.
18:55-kor a vadászgép és a cél jele összeolvadt a calumeti radar képernyőjén. Ezután a vadászgép jele eltűnt, a rádió- és radarkapcsolat megszakadt.
Rossz idő volt: alacsony felhőzet, havazás, jegesedés.
Az öt napig tartó kutatás sem roncsot, sem a személyzet nyomát nem találta.
A légierő a célt a kanadai VC-912 jelű C-47-esként azonosította. A Wisconsin State Journal ezt már másnap közölte.

Ami nem bizonyított

Hogy a cél valóban a VC-912 volt. Az RCAF nem talált nyomot elfogásra, a pilóta szerint pedig nem tértek le az útvonalukról, és más útvonalon repültek, mint amit a jelentés ír.
Hogy az elfogás előre egyeztetett gyakorlat volt. Ezt csak a Sault Daily Star egy 1968-as mondata állítja.
Az utolsó pozíció. A jelentés két különböző koordinátát ad meg, és az egyik szövegrészben megadott irány sem egyezik velük.
A baleset oka. A vizsgálóbizottság elemzését, megállapításait és ajánlásait a légierő adatigénylésre sem adta ki.
Hogy a gép 18:55 után még a levegőben volt-e. Erre Mingenbach rövid adása utalhat, de nem biztos, hogy Moncla hangját hallották.
Keyhoe állításai: az eredeti AP-közlemény, a Soo-zsilipek és a gyorsan eltűnő jel. Ezeket csak Keyhoe írásai közlik, és ezek egymással sem egyeznek teljesen.

A magyarázatok erősségei és gyengéi

Elfogás, majd baleset a rossz időben: a vadászgép utolérte a célt, majd lezuhant. Oka lehetett jegesedés, műszaki hiba, vagy az, hogy a pilóta felhőben és sötétben elvesztette a tájékozódását. Mellette szól az időjárás, a típus korábbi gondjai, és az, hogy a cél tovább haladt az útján. Gyengéje, hogy a nyilvános iratok ezt nem mondják ki, és roncs sincs.
Ütközés a C-47-tel: Shoup alezredes is számolt ezzel, de a cél jele tovább haladt, és a C-47 pilótája semmit sem látott.
A cél nem a C-47 volt: erre utalhatnak a kanadai levelek és Fosberg útvonala. Ehhez azonban nem kell rendkívüli magyarázat: lehetett egy másik gép is, vagy egy tévesen azonosított radarjel.
A radarjelek összeolvadása: az Open Skies Project szerint a calumeti radar a körülbelül 800 méternél közelebbi célokat nem tudta szétválasztani. Az összeolvadás tehát csak azt jelenti, hogy a két gép közel került egymáshoz, nem azt, hogy összeütköztek. Számításuk szerint ekkora távolságban a radar körülbelül 300 méter alatt már nem látott, így egy alacsonyan repülő gép ütközés nélkül is eltűnhetett a képernyőről.
Ütközés UFO-val vagy elrablás: ez lényegében Keyhoe írásaiból ered, és több ponton ellentmond a jelentésnek. Független bizonyíték nem támasztja alá.

Nyitott kérdés

Az esetet két dolog döntheti el. Az egyik a vizsgálóbizottság visszatartott megállapításainak és a földi irányító teljes vallomásának nyilvánosságra hozatala. A másik a roncs megtalálása a Felső-tó fenekén. Amíg ezek nem kerülnek elő, nem tudni, mi volt a cél, és mi történt a géppel 18:55 után.